Fotók: bckormend.hu


02/09
Úgy érzem, most a helyén van a Körmend
"Hadd kezdjem a legfrissebb élménnyel: szoros meccsen legyőztük az osztrák Güssinget a hétközi felkészülési meccsen. Egy ilyen találkozó egészen más hangulatú, mint a bajnoki, például az Atomerőmű elleni szombati ütközet. Ebben a naplóban beszámolok róla, hogy készülünk a rangadóra, de először is: szeretettel köszöntöm a Kosárinfó olvasóit."

Túlságosan hosszú lett volna a két bajnoki meccs közti pihenő, ezért  iktattunk be a Güssing elleni találkozót, melyen kis különbséggel nyertünk. Jómagam talán ha szűk negyed órát játszottam, de nem is akartam többet, az volt a cél, hogy gyakoroljuk azokat az elemeket, amelyek még nem mennek annyira a csapatnak. Hasznosak ezek a  mérkőzések, meg aztán bevallom, jobban szeretek játszani, mint edzeni...

Na persze, fontos, hogy jól menjen a csapatnak, és ezen a téren szerencsére nincs okunk panaszra. Hat vereséggel és tíz győzelemmel pillanatnyilag a negyedik helyen áll a MJUS-Fortress Körmend, és azt hiszem, ez a helyezés tükrözi a valóságot, vagyis szerintem a helyén van az együttes. Még akkor is, ha kapásból fel tudnék sorolni néhány olyan meccset, amelyet kis szerencsével megnyerhettünk volna. Csakhogy az igazsághoz hozzá tartozik, akadt néhány olyan derbi is – érdekes  módon főleg a gyengébbnek tartott riválisok ellen –, amelyen Fortuna mellettünk volt.

No ennyit a múltról, nézzünk előre, hiszen rangadó előtt állunk: a  tizennyolcadik fordulóban tévés meccsen fogadjuk az előttünk tanyázó Atomerőműt. Érdekes találkozó lesz ez számomra, hiszen két idényt lehúztam Pakson, szép emlékeket őrzök, és ma is sok barátom van a tolnai városban, néhányan közülük ígérték is, hogy itt lesznek szombaton. Tudom, hogy nehéz időket él meg mostanság az ASE, hiszen Dzunics Braniszlav edző otthagyta a gárdát, ám ezek a szituációk mindig kétélűek, elsülhetnek így is, úgy is. Persze játszhat felszabadultan a vendégcsapat, mi csak egy eredményt tudunk  elképzelni, méghozzá a hazai diadalt. Annál is inkább, mert úgy számolunk, több körmendi vereség már nem fér bele, ha ott akarunk lenne a legjobbak közt. És ott akarunk, ezt higgyék el nekem, hiszen szeretnénk feledtetni az előző évad eredménytelenségét...


Fodor Gergely

(Fodor Gergely bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra 
mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)





Vettel Cristiano Ronaldo Harry Potter Lady Gaga Ingyen letöltés Balaton 2009 Naptár 2009

Chat - Belépés
Név:
Jelszó:
Regisztrálok
További hírek

  • Hoppá! Ott lehet az Európa-bajnokságon a magyar válogatott
  • Budapest, szeptember 6.
  • Gyógyultan várja az amerikai profiliga rajtját Jao Ming
  • Houston, augusztus 25.
  • Családi okok miatt lépett le a válogatott irányítója
  • Madrid, augusztus 25.
  • A tartás dicséretes, a győzelem mégsem jött össze
  • Szarajevó, augusztus 23.
  • Megtört a jég: végre a magyarok sikerét hozta a hajrá
  • Vantaa, augusztus 23.
  • Újra varázsolt a fiatal magyar válogatott
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Székely Norbert: Jó lenne végre ismét győzni
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Sabonis és Divac a kosárlabdázó hírességek csarnokában
  • Genf, augusztus 20.
  • Székkel verekedett a bevadult szerb kosaras – videóval
  • Athén, augusztus 20.
  • Mire megy a Barcelona a világ legjobb együttesével?
  • Milánó, augusztus 18.
  • Közel járt a csodához Angliában a magyar válogatott
  • Birmingham, augusztus 17.
  • A Fegyverneky-parádé sem ért magyar győzelmet
  • Cetinje, augusztus 17.

    Szavazás
    Korábbi szavazások

    Hirlapom