|
Mielőtt a Falco elleni meccsről írnék, hadd kezdjem egy néhány nappal ezelőtti benyomással. Kaposváron játszottunk a héten, és bevallom, volt egy kis hiányérzetem a hangulatot illetően. Korábban mindig fergeteges légkörben léptünk pályára a somogyiak pályáján, most viszont valami hiányzott. Még szerencse, hogy így is győztünk, az ötödik bajnoki összecsapásunkat nyertünk meg sorozatban. S ha már a hangulat került szóba – szombat este aligha lesz gond vele, a Körmend és a Falco meccsein garantálható a káprázatos légkör...
Az évad eleje óta az öcsém, Marci szombathelyi lakásában élek, ami azt jelenti, hogy ugyanannyi időt töltök Körmenden és a megyeszékhelyen. Azért döntöttünk így, mert a barátnőm Sárváron dolgozik gyógytornászként, és így félutún vagyunk, vagyis egyikőnknek sem kell többet utaznia húsz-húsz percnél. Az a furcsa helyzet állt elő tehát, hogy rendszeresen találkozom Falco- és Körmend-szurkolókkal is, tökéletesen leszűrhetem tehát, ki, hogy várja a szombati rangadót. Érezni, hogy a korábbinál valamelyest gyengébben szerepelnek a szombathelyiek, akikkel beszéltem, a legtöbben a mi sikerünket várják.
Egyébként számomra sohasem nyűg a drukkerek érdeklődését hallgatni, sőt megtisztelő, hogy kíváncsiak rám, ránk. Felelni persze nehezen tudok arra a kérdésre, hogy mi lesz Körmenden, úgyhogy igyekszem diplomatikus lenni. Abban biztos vagyok, a helyezés ezúttal sem befolyásolja az eredményt, azaz még véletlenül sem gondolom, hogy könnyű siker vár ránk csak azért, mert három hellyel megelőzzük a Falcót. Nagy meccs lesz, és ez a körmendi hangulaton is érezhető... Fodor Gergely, a MJUS-Fortress Körmend játékosa
(Fodor Gergely bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)
|