|
Egy kicsit visszakanyarodnék a Szolnok elleni mérkőzésre, ugyanis a playoff előtt nagyon fontos, hogy ragyogó játékkal, huszonnégy ponttal vertük az Olajt. Azon a találkozón úgy kosaraztunk, ahogy régóta szerettünk volna, s végre összeállt a védekezésünk is, amivel pedig akadtak gondjaink az utóbbi időben. Úgy érzem, ezzel a sikerrel a hátunk mögött egész más lesz nekifutni a Falco elleni negyeddöntőnek. Mert az tény, hogy korábban „rossz időben” játszottunk a vasi riválisunkkal, így fordulhatott elő, hogy kétszer is kikaptunk Körmenden – az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy ebben az idényben ugyancsak kétszer győztünk a szombathelyi Aréna Savariában.
Biztosan sokan kíváncsiak rá, hogy mi van Németh Istvánnal. Nos, elárulhatom, Isti már velünk edz, és ha minden jól alakul, akár be is szállhat a rájátszásban. Azt mindenki tudja róla, hogy nagyszerű játékos, az ő esetében nem is ez a kérdés, hanem az: fizikálisan mikorra éri utol magát? Lépten-nyomon érezni, hogy óriási elvárások vannak vele szemben, ami nem is csoda, hiszen amikor legutóbb – hét éve – beszállt a magyar bajnokságba, aranyérmet nyert a Körmend.
A rájátszás kezdetéig még van néhány nap, ami számunkra edzéssel telik, hiszen nem jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Kíváncsian várom, mire megy egymással az Albacomp és a Zalaegerszeg, illetve a Falco és a Sopron. Ami az előbbi párharcot illeti, a házigazda mellett szól a fehérvári helyszín, és a ragyogó forma, az utóbbi viszont nagyon erős csapat, ez mindenki számára kiderült az utóbbi hónapokban. Nehéz tippelni, úgyhogy csak a játék kedvéért mondom: Zalakerámia–Falco finálét várok, s ha így lesz, meg is nyeri a kupát az alapszakasz első helyén záró ZTE. Fodor Gergely, a MJUS-Fortress Körmend játékosa
(Fodor Gergely bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)
|