Fotók: bckormend.hu


05/10
Ki merem jelenteni, bajnok lehet a Körmend
„Nincs taktikázás, minél gyorsabban le akarjuk tudni a paksiak elleni elődöntőt. Egyrészt nem ártana pihenten nekifutni a finálénak, meg aztán jó lenne elkerülni, hogy a negyedik meccsen, hazai pályán nyomás alatt kelljen kosaraznunk. Nem lesz könnyű még egyszer nyerni Pakson, de bizakodó vagyok.”

Hogy honnan az optimizmusom? Körmendi szempontból eddig elég jól alakulnak a dolgok a rájátszásban, úgy tűnik, mostanra sikerült igazán csapattá érnie az együttesnek. Remek példa erre, hogy bár nem játszottunk jól – nekem sem nagyon ment –, mégis nyerni tudtunk az Atomerőmű elleni második összecsapáson. Természetesen nem csak Jermaine Thomas remeklése miatt vezetünk kettő nullára, de tény, nagyon megy az amerikai irányítónknak. Fekszik neki a paksi védekezési stílus, ki tudja csalni a palánk alól a lassabb centereket, és rengeteg dobóhelyzete van a kettő kettő elleni játékból.

A rájátszásban elért öt győzelem magyarázata az is, hogy szerencsére elkerülnek bennünket a sérülések, nem úgy, mint a testvéremet, illetve több szolnoki társát. Marci ki is hagyta a Zalaegerszeg elleni első meccset, és a combizomszakadása után nem is szabadott volna pályára lépnie a másodikon. Csakhogy a másik irányító, Szabó Petike sem volt rendben, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, Marci rá is sérült, úgy néz ki, kénytelen lesz kihagyni a sorozat harmadik találkozóját. Ezzel együtt minden elismerésem a szolnokiaké, balszerencséjükre éppen a bajnokság legfontosabb szakaszában érik őket csapások.

Visszatérve a MJUS-Fortress Körmendre, elég hosszú a kispadunk, különösen mezőnyposztokon van jelentős rotációs lehetőség, eloszlanak a pályán töltött percek, s emiatt senki sem fárad el annyira. Ebben a mai Körmendben az a jó, hogy mindig másnak megy jól a játék – most éppen Thomasnak.

Hogy milyen lenne egy esetleges ZTE elleni finálé? Mindenek előtt lenyűgöző hangulatú. A két szurkolótábor fantasztikus hangulatot teremtene, márpedig ilyen légkörben nagyon jó játszani. A zalaiak eddigi teljesítményét nem is kell magyarázni, megnyerték az alapszakaszt, aztán a Magyar Kupát, ám talán bizakodásra ad okot a playoffbeli játékunk. Messze van még, de ki merem jelenteni, bajnok lehet a Körmend. De ne szaladjunk ennyire előre: előbb lépjünk túl az Atomerőműn.
Fodor Gergely, a MJUS-Fortress Körmend játékosa

(Fodor Gergely bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)





Vettel Cristiano Ronaldo Harry Potter Lady Gaga Ingyen letöltés Balaton 2009 Naptár 2009

Chat - Belépés
Név:
Jelszó:
Regisztrálok
További hírek

  • Hoppá! Ott lehet az Európa-bajnokságon a magyar válogatott
  • Budapest, szeptember 6.
  • Gyógyultan várja az amerikai profiliga rajtját Jao Ming
  • Houston, augusztus 25.
  • Családi okok miatt lépett le a válogatott irányítója
  • Madrid, augusztus 25.
  • A tartás dicséretes, a győzelem mégsem jött össze
  • Szarajevó, augusztus 23.
  • Megtört a jég: végre a magyarok sikerét hozta a hajrá
  • Vantaa, augusztus 23.
  • Újra varázsolt a fiatal magyar válogatott
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Székely Norbert: Jó lenne végre ismét győzni
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Sabonis és Divac a kosárlabdázó hírességek csarnokában
  • Genf, augusztus 20.
  • Székkel verekedett a bevadult szerb kosaras – videóval
  • Athén, augusztus 20.
  • Mire megy a Barcelona a világ legjobb együttesével?
  • Milánó, augusztus 18.
  • Közel járt a csodához Angliában a magyar válogatott
  • Birmingham, augusztus 17.
  • A Fegyverneky-parádé sem ért magyar győzelmet
  • Cetinje, augusztus 17.

    Szavazás
    Korábbi szavazások

    Hirlapom