Hallottam, hogy a paksiak nulla kettőnél is azt hangoztatták, hogy nincs pánik, de ez nem jelentett semmit, egy profi sportoló ugyanis egész egyszerűen nem mondhat mást. Nincs ezen mit szépíteni: mi szúrtuk el az elődöntőt. Meg kellett volna nyernünk a párharc harmadik mérkőzését, csakhogy nagyon gyengén játszottunk Pakson. A negyedik és az ötödik találkozó pedig egy-egy labdán múlt.

Érdekes ez a fordulat: az első két találkozón egyetlen pontot sem tettem be a közösbe, mégis győztünk, aztán egyre jobban kijött a lépés, tíz, huszonöt, majd huszonegy pont került a nevem mellé, ugyanakkor elkezdte nyerni a meccseket az Atomerőmű. Egyrészt nekem sohasem számított, hány pontot dobok, másrészt úgy is lehet jól játszani, ha nem te vagy a legponterősebb. Ami pedig a vasárnapi hazautat illeti, el lehet képzelni, milyen volt a hangulat a körmendi buszon...

Igyekeztünk lelket önteni egymásba, átbeszéltük néhányszor a történteket, mire hazaértünk, de ez csak arra volt elég, hogy talán egy kicsit jobban aludtunk. Fájó a kudarc, különösen úgy, hogy én már bent láttam Aliakszejev dobását néhány másodperccel a lefújás előtt. Ha nem szédül ki a labdája, most a döntőre készülnénk...

Az az igazság, hogy taktikailag is hibáztunk a meccs hajrájában, hiszen Dill háromszor is könnyedén dobhatott kosárra. Faultolni kellett volna, vagy legalább megnehezíteni a dolgát. Alighanem kell egy kis idő, mire túltesszük magunkat a történteken, de megígérhetem, igyekszünk ráhangolódni a Szolnok elleni bronzmeccsre.
Fodor Gergely, a MJUS-Fortress Körmend játékosa

(Fodor Gergely bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)