Szóval: a kezdetek. Beilleszkedni egy új csapatba, egy új városba, mindig nehéz. Tavaly igazoltam Székesfehérvárra, és utólag már bevallhatom, az első néhány hónap olykor bizony nehéz volt számomra. Nem mintha gondom lett volna bárkivel, bármivel, de egy új helyen időre van szükség ahhoz, hogy az ember „belakja” magát. Hogy feltérképezd, mit, hol találsz, hova kell menni, ha ez kell vagy az. Úgy rémlik, karácsonyra már minden a helyére került...
No és persze az sem elhanyagolható, hogy idén januárra már a csapat is rátalált a helyes útra, és az évad végén megszerzett bronzérem csak erősítette bennem az elhatározást, hogy érdemes itt maradnom. Ami a mostani szezont illeti, hamar kiderült, hogy kitűnően erősítették meg az együttest a vezetőink, és nekem is könnyen ment a beilleszkedést azt követően, hogy ujjsérülésem miatt hat hetet kénytelen voltam kihagyni. Pontosabban: ott voltam a többiekkel, csak játszani nem tudtam.
S akkor a jelenről: biztató, hogy az első helyen zárjuk az évet. Szerintem egyenletesen jó teljesítményt nyújtott a gárdánk, és a fontos meccseken hoztuk magunkat. Egy-egy vereség persze becsúszhat, de ez mindenkivel előfordul, a lényeg, hogy vezetjük a tabellát. Ebben az esztendőben már nem játszunk bajnoki mérkőzést, ám a téli szünetre még várnunk kell, hiszen jövő kedden a nemzetközi kupában lépünk pályára, fogadjuk a Novy Jicint. A meccs után hazamennek a légiósok, a többieknek lesz edzésük még 23-án is, aztán jön a karácsony, utána pedig 27-én találkozunk ismét. Jómagam Kaposváron töltöm az ünnepeket, családi körben.
Sokan kérdik, mit szólok ahhoz a felvetéshez, hogy csapattársam, az amerikai Rashad Bell esetleg a magyar válogatottban szerepelne. Szögezzük le, ez még csak fikció, ugyanakkor az biztos, hogy Rashad remek szellemű játékos, igazi csapatember. Három-négy hónapja ismerem, de csak pozitívan tudok beszélni róla, vagyis, ha netán összejönne a honosítása, segítséget jelentene a magyar válogatottnak.
Simon Balázs
(Simon Balázs bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)