Még mielőtt a dombóvári mérkőzésről szót ejtenék, menjünk vissza néhány napot az időben. December harmincadikán, vagyis az óév utolsó előtti napján edzőmeccset játszottunk a Komarno ellen. A találkozót – melyen visszatért a pályára amerikai légiósunk, Jara Rubin Doyne – követően tartottunk egy kis bulit a csapattársakkal. A külföldiek, Hanga Ádám és jómagam Budapesten vacsoráztunk, aztán ott is maradtunk.

Remek mulatság volt, nekem speciel ez jelentette a szilveszteri bulit is, másnap nem is mentem sehová. Harmincegyedikén nem volt edzés, én otthon voltam egyedül, jobbára a televíziót néztem, aztán öt perccel éjfél után már be is vágtam a szundit...

No persze, olyan nagyon senki sem mulatozhatott, hiszen január harmadik napján már meccsünk volt, nem is akármilyen. Fantasztikusan szerepelt eddig a Dombóvár, így a saját csarnokába menni senkinek sem jelent életbiztosítást. Még szerencse, hogy önbizalommal telve érkeztünk, és szerintem ezt az egész meccsen érezni lehetett rajtunk. Szinte végig kézben tartottuk az irányítást, egyedül a negyedik negyedben volt egy kis problémánk, amikor szerkezetet váltott a DKC. Hála istennek, jól ment nekem is, másfél perccel a derbi vége előtt fontos triplát sikerült a gyűrűbe juttatnom.

Hogy gondolkodtam-e a dobás előtt? Bevallom, nem. Bell kicsit későn passzolta le a labdát, de még így is volt egy kis időm, és már emeltem is. Ami a hárompontosokat illeti, el kell ismernem, nem tartoznak a legfőbb fegyvereim közé, ám tudomásul kell vennem, hogy a mai kosárlabdában az irányítóknak is kötelező pontosan célozniuk, ennek megfelelően gyakorlom is a dobásokat derekasan. A tripla egyébként jobbára meccsfüggő számomra, ha elkapom a fonalat, bemegy, ha nem, csak szórhatom-szórhatom...

A tolnai összecsapást követően jó hangulatban mehettünk haza – úgy este tizenegy körül futott be a buszunk Fehérvárra –, annak pedig különösen örülök, hogy győzelemmel ajándékoztuk meg kanadai centerünket, Scott Morrisont, aki ezen a napon ünnepelte huszonharmadik születésnapját.

Túl sok időnk persze nincs ünnepelni, hiszen nyakunkon az újabb rangadó. Január hetedikén jön a Falco, és szerintem ez a meccs hasonló lesz a dombóvárihoz. Nagy lökést adhatnak a csapatnak a sikerek, már csak ezért is le kell győznünk a bajnokot. Szerencsére egyre inkább összeérik a társaság. Itt jegyzem meg, hozzám is eljutottak azok a pletykák, hogy nincs minden rendben Doyne körül, azt beszélik, nem érzi jól magát, és, hogy nem szereti a csapat, ám ez butaság, bátran kijelenthetem, nincs alapjuk ezeknek a megjegyzéseknek.

Semmi baj nincs az amerikai sráccal, mint ahogy mostanában a csapat dolgai is rendben mennek.
Csak maradjon sokáig így!
Simon Balázs

(Simon Balázs bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át!)