Kanyarodjunk vissza kicsit az időben, egészen a nyíregyházi fellépésünkig. Mindig különleges élmény az ország keleti felében pályára lépni, ez az a találkozó, amely előtt számolni kell az utazás jelentette fáradtsággal is. Szerencsére ezúttal módunk volt pihenni egy kicsit az egyik ottani szállodában, így sokkal könnyebb pályára lépni, mintha a buszról leszállva egyenesen a csarnokba mennénk.

A mérkőzéssel nem volt semmi gond, meggyőző játékkal nyertünk, talán emiatt is voltunk kicsit elbizakodottak a Kecskemét elleni kupameccsen. Kemény összecsapás volt, amely később nagy vihart kavart, ám én már nem mennék bele a részletekbe, maradjunk annyiban, hogy ide is, oda is tévedtek a játékvezetők. Miután csak szűk előnyt szereztünk a székesfehérvári összecsapáson, nem tehettünk mást, úgy mentünk Kecskemétre, hogy ott is nyernünk kell. Lényegesen jobban játszottunk, mint a Magyar Kupa nyolcaddöntő odavágóján, és ennek meg is lett a jutalma, hiszen végig kézben tartva a meccset, másodszor is győztünk.

A csapat körül továbbra is rendben mennek a dolgok, a hangulat továbbra is remek, bízom benne, hogy így marad a kaposvári fellépésünk után is. Biztosan különleges lesz számomra a csütörtöki találkozó, hiszen hosszú-hosszú éveket töltöttem el a somogyi klubban. Sajnos a családom tagjai közül egyedül a nagypapámat várom a csarnokba, ugyanis a szüleim kellemetlen emlékeket szereztek két évvel ezelőtt, és arra kértem őket, ne nézzenek meg a helyszínen. Ha engem szidnak, azzal nincs bajom, pontosabban hozzászokhattam már, ám azt nehezen viselem, ha anyukámat, apukámat támadják. Egyébként alig öt percre laknak a csarnoktól, remélem, a mérkőzés előtt lesz tíz-tizenöt percem felugrani hozzájuk...

Ami pedig magát az összecsapást illeti, remélem, hogy elmarad a meglepetés, azaz folytatódik a sikersorozatunk.
Simon Balázs

(Simon Balázs bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át.)