Amíg Szolnokon a győzelmek miatt fordult nagyot a világ, addig nálunk éppen fordított a helyzet: gyors egymásutánban háromszor is legyőzött bennünket az Olaj, és az eredmények ismeretében ki lehet jelenteni, kis hullámvölgyben vagyunk.

Ami a kudarcokat illeti, meggyőződésem, hogy a bajnoki, majd a két kupameccs összefügg egymással. Hadd kezdjem azzal, sejthető volt, hogy előbb-utóbb véget ér a nagy menetelésünk, és eljön az a pillanat, illetve az az összecsapás, amelyet nem mi nyerünk meg. Ami az első szolnoki fellépésünket illeti, nem volt meg az a tűz, az a tartás, amely korábban jellemzett bennünket. A huszonhárom pontos zakó pedig előszele volt valaminek...

A vereség okai? Ezt nehéz pontosan megmondani, az mindenesetre tény, hogy nem játszottunk jól, miközben a Szolnoknak minden bejött. Szóval az első zakó hozadéka a második találkozó, melyen elvesztettük a hazai veretlenségünket is. Ami eddig működött, az ezen a találkozón nem. Olvastam, persze, hogy olvastam azokat a nyilatkozatokat, amelyekben Peresztegi Nagy Ákos edző „megtalálta” egy-két légiósunkat, de senki se várja tőlem, hogy rosszat mondjak a csapattársaimra.

Azt viszont határozottan kijelenthetem, ahogy eddig is, mostanában is faggatom a srácokat, hogy mi a baj – csapatkapitányként ez talán feladatom is. Szóval beszélgetek a légiósokkal is, és minden egyes alkalommal az a válaszuk, hogy nincs semmi gond. Egyébként látszik rajtuk, hogy zavarja őket a megtorpanás, és tesznek érte, hogy visszakerüljön minden az eredeti kerékvágásba.

A hangulat? Hát nyilván nem olyan, mint amikor futott a szekér. Nem jó, hogy kipottyantunk a Magyar Kupából, de vigaszként elmondható, egy trófeát már begyűjtöttünk ebben az idényben, hiszen megnyertük a Közép-európai Ligát. Meg aztán ott van a bajnokság, amelyben még mindig mi állunk a legjobban. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy nincs itt a világvége. Csütörtökön megyünk a Hegyvidékhez: az a meccs tökéletes lehet arra, hogy visszaszerezzük az önbizalmunkat.

Úgy veszem észre, jól jött a csapatunknak, hogy két nap szünetet kaptunk, vasárnap és hétfőn ugyanis nem volt edzés. Jómagam a fővárosban jártam a testvéremmel, Kirával, élveztem a nyugit, a kikapcsolódást. Jó volt kifújni a gőzt, hogy aztán újra teljes intenzitással vessük bele magunkat a munkába. Mert azt ígérhetem: a székesfehérvári szurkolóknak sok örömük lesz még az Albacompban!
Simon Balázs

(Simon Balázs bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással – www.kosarinfo.com – vehetőek át.)