03/24
Bolond világ
Rátgéber és Székely edzőben elsősorban az a jó, hogy egyik se normális. Kvázi bolond mindkettő.

Amolyan flúgos, minden rezdülést különleges antennával fogó professzorféle; az a típus, amelyiknek a hivatása konkrétan az élete, és amelyik hajnali fél háromkor, álmából fölriadva ugyanúgy bekapcsolja a dvd-t valami szimpla kis elzárást elemezendő, merthogy éppen..., mint, mondjuk, délután ötkor, az esti edzés előtt.


 
„Rátgéberrel bármiről tudsz beszélni, csak éppen két perc tizenkilenc másodperc múlva visszatér a kosárlabdához” – analizált egykor a kedves kolléga. S akkor ott van az a mozdulat, amelynek láttán biztosak lehettünk abban, hogy a válogatott Európa-bajnoki kijutását újabb bravúr követi, s a Sopron már idegenben odavág a Bourges-nak; nem, nem arról a pillanatról van szó, amikor Honti vagy MacLeod bevágta, hanem arról, amikor a téttel és a motiváció fenntartásának fontosságával tisztában lévő Székely – körülbelül magánkívül – az időkérésnél odébb hajította a francia televízió operatőrének hangmikrofonját.

Rátgéber és Székely: őrültek ők.
S ha most nem lennének, illetve hát: nem ilyenek lennének, továbbá nem volna mellettük néhány, hasonlóan elszánt ember, speciel Török ügyvezető vagy Vajda játékos (kiemelés tőlem), akkor most a magyar kosárlabda nem lenne sehol; messziről nézné komoly csapatok komoly versengését.

A rátgéberes női válogatott csodák csodájára tagja az Eb-döntő mezőnyének, a székelyes Sopron pedig először fellépője az Euroliga négyes fináléjának...

Két ilyesféle sikerre alighanem mindent föl lehetne építeni: szakági bázist, marketing-stratégiát, sportági imázst. Hogy csak hármat említsünk így, hirtelen.
És akkor most jönne az, hogy ehhez képest.

Viszont inkább hagyjuk el az összes ehhez képestet. Tudniillik ha most mink azokat mind ideírnánk, megint csak arra jutnánk: csoda, hogy ilyen szépen kifutott a női vonalnak. Csoda, mivel az eredmények nem egy komplett, profin szerveződő s ekként dolgozó mintegy globális garnitúra, hanem néhány, jó értelemben vett őrült vagy bolond munkáját dicsérik.

Például Rátgéber és Székely tréneréét.
Még jó, hogy nem ők a „normálisak”.
Murányi András,
a Népszabadság munkatársa


  Szóljon hozzá! Még senki sem szólt hozzá, legyen Ön az első!
Felhasználónév: Jelszó:    Regisztrálok



Vettel Cristiano Ronaldo Harry Potter Lady Gaga Ingyen letöltés Balaton 2009 Naptár 2009

Chat - Belépés
Név:
Jelszó:
Regisztrálok
További hírek

  • Francia elnök vezeti a nemzetközi szövetséget
  • Isztambul, szeptember 6.
  • Hoppá! Ott lehet az Európa-bajnokságon a magyar válogatott
  • Budapest, szeptember 6.
  • Gyógyultan várja az amerikai profiliga rajtját Jao Ming
  • Houston, augusztus 25.
  • Családi okok miatt lépett le a válogatott irányítója
  • Madrid, augusztus 25.
  • A tartás dicséretes, a győzelem mégsem jött össze
  • Szarajevó, augusztus 23.
  • Megtört a jég: végre a magyarok sikerét hozta a hajrá
  • Vantaa, augusztus 23.
  • Újra varázsolt a fiatal magyar válogatott
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Székely Norbert: Jó lenne végre ismét győzni
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Sabonis és Divac a kosárlabdázó hírességek csarnokában
  • Genf, augusztus 20.
  • Székkel verekedett a bevadult szerb kosaras – videóval
  • Athén, augusztus 20.
  • Mire megy a Barcelona a világ legjobb együttesével?
  • Milánó, augusztus 18.
  • Közel járt a csodához Angliában a magyar válogatott
  • Birmingham, augusztus 17.

    Szavazás
    Korábbi szavazások

    Hirlapom