Áttörést tudniillik nem várhatunk a férfiklubok helyzetét és hozzáállását tekintve: a nyár megint a csapatszám érkező légiósokról szól, miközben a komolyabb nemzetközi kupákat szemlesütve kerüli a hazai elit, és itt persze meg kell gyorsan jegyezni: ma már elismerés illeti meg azokat a csapatokat, amelyek legalább a regionálisnak nevezhető Közép-Európai Ligában rajthoz állnak.

Az Albacomp év elején megnyerte a sorozatot, akkor szenzációszámba ment, hogy akár a második számú európai kupába is szabadkártyát kaphat cserébe. A hír később elhalt, majd feledésbe merült, s mivel közben a fehérváriak a bajnokságban is lejtmenetbe kezdtek, a szezon végére a szépen elhalt várakozások találkoztak a realitással. Ennyi volt.

Pedig lenne értelme a próbálkozásoknak, és ezt nem csak azért kell újra és újra leszögezni, mert a mai sportvilágban egyszerűen elhal az a szakág, amelyik sem a saját, belső megújulását nem tudja biztosítani (utánpótlás, szakmai perspektíva), sem a kívülről érkező impulzusokra nem nyitott. Hanem azért is, mert a kosárlabda még mindig népszerű idehaza, ám ha szövetségi és egyesületi vezetői még sokáig hajtogatják (főleg saját maguk igazolására), hogy a nézőt úgysem érdekli a nemzetközi megmérettetés, előbb-utóbb valóban kis létszámú közösség érdektelen, belterjes játszadozása lesz belőle. Barátok közt, tét nélkül.

Röplabdaeredményeket manapság apró betűkkel, rövid tudósításokra méltatnak (ha egyáltalán) a sajtóban – egy sportág, mely világszerte virágzik, nálunk elsorvad(t). A kosárlabda bázisa ma még szélesebb, a sportág populárisabb, eladhatóbb. Már azokban a városokban, ahol van élcsapat.

De a sportág felfutásához az országos ismertség, kikezdhetetlen népszerűség szükséges. Ahhoz pedig kizárólag nemzetközi eredményeken keresztül vezet az út. Sokba kerül, keveset hoz anyagilag, igen. De a rövidlátó szponzori és klubvezetői szemlélet, a befelé fordulás sem kerül sokkal kevesebbe, hozadéka pedig nulla.

Lesz változás?
Nincsenek illúzióim. A fiatal tehetségek, akik itt-ott felbukkannak, más közegbe, külföldre kell menjenek, ha fejlődni akarnak. Ez nem okvetlenül baj. A válogatott hasznot húzhat belőle, nyáron kiderült. A hazai kosárközeg azonban csak saját magától várhatja a továbblépést – új szemlélet kell. Ha a klubok (ligák) csakis a saját, rövid távon maximalizálható hasznukkal törődnek (és mondjuk ezért mennek szembe a szövetséggel is), sokat nem fognak elérni. Ha a szakmai ambíciók jeleit látnám, elfogadhatóbbnak tartanám a teljes önállóságot is. Így viszont jelenleg a szövetségnek még arra sincs készsége (és jogosítványa), hogy a nemzetközi szereplést kapásból lemondó csapatokat szankcionálja. Ahogyan azt – érdekes – a röplabdások megtették.

Tíz év sem kellett, hogy a többféle sorozatban, akár selejtezőkön át harcoló hazai kluboktól eljussunk a magyarok nélküli komoly kupákig. Innen folytatjuk – tényleg lenne hova előrelépni.
Ettől a bajnokság nyilván izgalmas lesz – de hát az külön cikk témája kell, hogy legyen.
Somos Ákos