Szombat este ugyanezek az internetes vitézek, a névtelenség homályába burkolózó „megmondóemberek” ott tomboltak a Széchenyi téren, és őrjöngve ünnepelték a klub története tizenegyedik, a második éve tartó Fűzy-korszak első bajnoki aranyérmét. Talán még a szellemes beíró öreganyja is ott csápolt a főtéren, már ha öregasszonyok csápolnak egyáltalán, de a pécsi tulajdonosok és klubvezetők mindenképpen, ugyanazok, akik néhány hónappal ezelőtt még elzavarták volna a halk szavú, szerény, megfontolt, visszafogott lokálpatriótát – ha lett volna rá anyagi fedezet…

Szerencsére (mármint a klub és a város szerencséjére) nem volt, s most tizenegyszeres bajnok a Pécs, egy olyan döntő után, amelynek megnyerésére – Kelly Mazzante, Nicole Ohlde, majd a legvégén Vajda Anna nélkül – körülbelül annyi esélye volt Fűzynek és kompániájának, mint…
De hagyjuk is az unásig csépelt, népbíróságos hasonlatot…

Így most egy dolgunk maradt: megfejteni e hihetetlen győzelem titkát.
„Akkor már ketten vagyunk, akik próbáljuk megfejteni”, mosolyodott el a felvetés hallatán szombaton délelőtt a 47 éves szakember, aki maga lenne a legjobban felháborodva, ha bárki is mágusnak titulálná – pedig valójában mágia volt az, amivel ebben a szezonban ötször legyőzte a Pécs a Sopront.

Először is remek szisztémát játszott a Pécs. Olyan rendszert, amelyben mindenki tudta, mi a szerepe, lett légyen az akár egy másfél perces epizód, senki sem húzta fel az orrát. Erre a legjobb példa a válogatott bedobó Bujdosó Nóra, aki mindösszesen két büntetőt értékesített az utolsó, soproni összecsapáson, ráadásul a neki szokatlan centerposzton kellett verekednie a nála húsz kilóval súlyosabb ellenféllel, de zokszó nélkül megtette a győzelem érdekében.

Vagy a máskor beugrónak számító kiegészítő emberek! A 30 évesen élete nagy lehetőségét halálos nyugalommal megragadó Turóczi Nikoletta – akinek állítólag írott szerződése sincsen, de hát a parketten nem szerződések játszanak, hanem hús-vér emberek, s aki levághatta a hálót az MKB Arenában –, meg a csodálatos magyar és szerb tinik, Raksányi Krisztina, Sarok Nikolett, Szara Krnjics, akikből sokak szerint egy-két éven belül akkora játékosok lehetnek, mint a remek ’86-os, ’87-es generáció soproni ászai, az utolsó meccsen ugyancsak parádézó Honti Kata és Horti Dóra. Vagy az ős-soproni, de szülővárosában mellőzött Horváth Lilla. No és Allie Quigley, a döntő rongylábú MVP-je, aki a három meccsen betermelt 78 pontot. Ő, akit a szezon elején csak afféle árukapcsolás gyanánt hoztak Pécsre Kelly Mazzante mellé.
De ki beszél ma már Mazzantéról?!

„Ezek a lányok nem kiegészítő emberek, hanem a bajnokcsapat teljes jogú tagjai”, mutat rá Fűzy, és itt van a kutya elásva. Az edző rendszerében nincsenek sztárok és epizodisták, itt mindenki annyit tesz hozzá a sikerhez, amennyit a képességei alapján hozzátehet.
„Égi jelek kísérték ezt a hihetetlen menetelést”, emeli fel mutatóujját Fűzy, akiről nem is sejtettem, hogy az ezotéria sem áll távol mások szerint földhöz ragadt gondolatvilágától.
Nocsak, milyen égi jelek? „Például november 28-án, amikor először megvertük a Sopront, ráadásul idegenben. November 28. a születésnapom, és aznap született meg az erőnléti edzőnk, Perlaki Móni kislánya.”
Hát, ha csak ezért nem…

Égi jelek ide vagy oda, hiába annyira lelkes és összeszedett a Pécs, hiába az úgyszólván hibátlan edzői teljesítmény (itt említsük meg Fűzy segítőjét, Zseljko Dokicsot is!), valószínűleg sohasem nyerik meg ezt a bajnokságot, ha nem egy szétzilált Sopronnal találják szembe magukat. Amit a tavalyi bajnok és Euroliga Final Four-résztvevő címvédő produkált ebben az idényben, arra mondja az angol: self-destruction, önmegsemmisítés.

Hallani ezt-azt az öltözők környékén, játékosügynökökkel is beszélget az újságíró, de hagyjuk a pletykákat, hogy az edző melyik játékosával mikor és miért beszélt emelt hangon és mikor nem, meg hogy ki távozik a csapattól az idény végén. Szorítkozzunk csak a tényekre.

Horti Dóra, a magyar válogatott kezdő ötösének fix centere a döntő első és második meccsén a cserepadra szorult, miközben odaát a „Dodihoz” hasonló testalkatú Szara Krnjics lubickolt, mint hal a vízben. Hortit valamiért „büntiben” tartotta mestere, s ha nagyon végletesen akarok fogalmazni, ezen ment el a Sopron bajnoki címe.

Roppant tanulságos volt belehallgatni a soproni időkérésekbe a Sport Klub kandimikrofonjának segítségével. Káosz, fejvesztett kapkodás jellemezte ezeket a pillanatokat, olykor a játékos (Honti Kata) mondta meg a mesternek (Székely Norbertnek), hogy mi is az ábra, mit kellene tenni a pályán…
És ez a mester nem is jött ki az öltözőből a harmadik meccset követő eredményhirdetésre, amint azt Ruttner György, a szövetség érmeket átadó elnöke elképedve mesélte.

De pokolba a jó modorral – vagy annak hiányával –, ezek az órák, a napok a győzteséi. Most nyilván mindenki előre köszön Pécsen Fűzynek, amikor jól ismert, mackós lépteivel végigmegy a főutcán, vagy éppen hajnali ötkor sült kolbászt ropogtat a piactéren, enyhén mámoros állapotban, merthogy a bajnoki címet illik, sőt kötelező is megünnepelni.

Hogy aztán marad-e a mester szülővárosában, az a jövő zenéje. Mert – bármilyen hihetetlen is – egy másik dunántúli megyeszékhelyről érkezett remek másodedzői (!) meló elfogadásán töri a fejét.
Az aktuális bajnokcsapat vezetőedzője!
Persze csak akkor, ha Pécs város vezetői – mert a klubtulajdonosok is Páva Zsolt polgármestertől remélik a megoldást – nem találják meg a széf kulcsát…
Ch. Gáll András