Pedig az MKB-Euroleasing szurkolói 2-0-s pécsi vezetés után is bíztak benne, hogy sikerül a fordítás. Miért is? Három évvel ezelőtt, Székely Norbert első vezetőedzői évében is így indult a finálé. Akkor Vicky Johnson, a zseniális amerikai hátvéd és Simone Edwards, a jamaikai center a döntő előtt távozott Pécsről. Az első meccset a veszítenivaló nélkül kosarazó Pécs remek dobóformát mutatva megnyerte Sopronban, majd hatalmas csatában Pécsett is diadalmaskodott. Ezt követően azonban Székely Norbert irányításával felállt a padlóról a soproni csapat, s fordítani tudott.

A párhuzam szinte kísérteties: akkor Johnson és Edwards, most két WNBA-bajnok, Nicole Ohlde és Kelly Mazzante játékára nem számíthatott a pécsi szakvezetés. Egy meghatározó center és hátvéd kiesett tehát a MiZónál. Ennek ellenére, ahogy akkor, most is nyerték az első két meccset a pécsiek. Így érkeztünk el a harmadik találkozóhoz, amelyen már Vajda Anna szolgálatait is nélkülöznie kellett Fűzy Ákosnak és Zseljko Dokicsnak.

Kíváncsi voltam rá, így utánanéztem az MKOSZ honlapján a statisztikában: Ohlde 15,8 pontot és 5,1 lepattanót, Vajda 15,7 pontot és 7,8 lepattanót, Mazzante pedig 8.9 pontot és 2,5 lepattanót szerzett meccsenként az alapszakaszban. A Pécs tehát, ha úgy tetszik, adott a harmadik meccsre 40,4 pontos és 15,4 lepattanós előnyt a Sopronnak.

Ebben a helyzetben nem nagyon volt olyan épeszű kosárlabdabarát, aki a Pécs sikerére voksolt volna. Lehet, hogy a soproni lányok közül néhányan maguk is úgy gondolták, a mez meg a cipő is elég ennek a meccsnek a kötelező „behúzásához”. Nos, nem volt elég.

Döbbenetes számokat kapunk, ha a harmadik meccsen a két kispad teljesítményét vetjük össze: ebben a vonatkozásban a pécsi pad 61-3-ra verte az MKB cseresorát. Az is érdekes, hogy a Pécs „maradék” két légiósa, a Quigley-Krnjics duó 47 pontot termelt, míg a soproniak félelmetes külföldi kosarasai, Milovanovics, Holt és Toliver együttesen 32 pontra voltak képesek...

Quigley 11 pontot átlagolt az alapszakaszban, most 34-et szórt. Raksányi Krisztina 8-as átlagra dobott 14-et, Túróczi Nikoletta 5.9-re 8-at, Horváth Lilla pedig, aki régen kapott ekkora szerepet, ráadásul többnyire akkor jutott szóhoz, amikor a mérkőzések már eldőltek, 6,7-es átlagára most 5 nagyon fontos pontot dobott – és emellett „megfogta” a Sopron egyik legveszélyesebb játékosát, Amber Holtot.

Raksányi Krisztinánál álljunk meg egy szóra. Itt olvastam Vujity Tvrtko írásában, hogy ő a Zsolnay Gyöngyi Kosárlabda Sporttábor első aranyérmese. Bevillan egy, de talán már inkább másfél évtized távlatából egy Fradi–Pécs meccs – talán elődöntő –, amelyen időkérés után vagy öt másodperccel a vége előtt, egypontos pécsi hátránynál a tábor névadója villámgyors labdavezetéssel végigcikázik a pályán, s az utolsó pillanatban bedobja a nyerő duplát. Úgy látszik, ezt a jó értelemben vett gátlástalanság, szemtelenség már a tanítvány, Raksányi játékának is a sajátja lett, ugyanis hasonló jellegű volt az a kiélezett helyzetben dobott dupla, amely előtt hihetetlen rutinnal repített el egy dobócsellel egy soproni játékost, s juttatta onnan a palánkról a labdát a gyűrűbe.

Ezúton is gratulálok Gyöngyiéknek, s kívánom, sok bajnokot neveljenek még, ne feltétlenül csak Pécsnek, a magyar kosárlabdának.

Visszatérve a soproniakra, a harmadik meccsen csak Honti Kata és Horti Dóra pörgött föl, játszott úgy, s volt ott mentálisan annyira a pályán, mint ahogy az összes pécsi. Jelena Milovanovics jól kezdett ugyan, ám ezúttal pont abban nem tudott maradandót alkotni a végén, amiben eddig nagyon nagy volt: a kritikus, kiélezett helyzetekben korábban ritkán remegett meg a keze – most gyakran. Két kosaras pedig a végjátékban nem tudott nyerni egy csapat ellen.

Nem akarom sokat bírálni Székely Norbertet, elfogult vagyok vele, már csak azért is, mert – elnézést a kis magánjellegű kitérőért – egy napon van a születésnapunk, igaz ő nyolc évvel fiatalabb. Az azonban tény, hogy Fűzy Ákosnak jobban sikerült ráhangolnia csapatát a döntőre. Amit Székely korábban rendre jól megoldott, azt most nem tudta, nem volt ellenszere Quigley ellen, aki Toliver mellett – a szintén 34 pontig jutó Honti Katával egyetemben – kosárkirálynő lett a harmadik meccsen.

Kintről könnyű okoskodni, de pár percre őrizhette volna Hadarics Kinga, vagy akár Honti is, ha már Semsei Barbarának fájt a térde... Biztos, hogy Székely a legjobbat akarta a Sopronnak, de úgy tűnt, kicsit kicsúszott a csapat a kezéből. Hiányzott az MKB-ból még egy olyan játékos is, aki magával húzza a többieket, aki ha kell, felszántja a parkettát. Egy olyan mentalitású kosaras, mint mondjuk Olekszandra Gorbunova.

Akit a magam részéről nagyon sajnálok, az Eördögh Edit, aki úgy tűnik, úgy lesz kénytelen befejezni sikerekben igen gazdag pályafutását, hogy annak utolsó évében csupán két ezüst jut neki...

Előfordulhat, hogy akadt, akiket jóllakottá tett az MKB-nél három év alatt szerzett három bajnoki cím, a kupagyőzelem és az Euroliga-Final Four. A Pécs viszont éhes volt a sikerre, korábbi epizodistáik pedig – ha már a lehetőség megadatott nekik – vágytak a főszerepre, a rivaldafényre.
Élvezhetik, sütkérezhetnek benne: megérdemlik, megdolgoztak érte.
Botár László